Tartalomjegyzék
RIASZTÓ FELÚJÍTÁS
Riasztó felújítás általában két fajta okból szokott megtörténni, az első ami a jellemzőbb, hogy azért kell felújítani rendszerünket, mert valami olyan műszaki következett be, ami miatt a riasztó központot cserélni kell, és annyira régi, hogy csak új generációs eszközökkel megoldható a rendszer további működése, a másik pedig, hogy önszántunkból, jobbat szeretnénk, mert a régi esetlegesen megörökölt rendszerben nem bízunk, esetlegesen nem tudjuk a kódját.
RIASZTÓ FELÚJÍTÁS A GYAKORLATBAN
RIASZTÓKÖZPONT CSERE
Riasztó felújítás során a riasztóközpont cseréje szinte a legfontosabb, hiszen ez a rendszer lelke, ami fogadja a jelzéseket, és reagál a felprogramozott módon, általában a központot a megrendelő igényei szokták eldönteni, illetve természetesen az ár ami a leginkább befolyásoló tényező. Sokszor találkozunk azzal a hibával, hogy alul becsülték a megrendelő igényét, de olyannal is, hogy indokolatlanul nagy tudású központot telepítettek csillagászati áron, aminek a 10%-a nem volt kihasználva. Egyik sem jó, sem az indokolatlanul alacsony vagy nagy tudású rendszer, figyelembe kell venni az elvárásokat, és ahhoz mérten telepíteni a rendszert.
RIASZTÓ FELÚJÍTÁS AHOGYAN MI CSINÁLJUK
ÁR-ÉRTÉK ARÁNY
Amit nem muszáj nem cseréljük, olyan modul, eszköz ami jó állapotú és továbbra is eltudja látni a rábízott szerepet nem cseréljük le, ilyen gyakori például a sziréna, ha megfelelően működik, és jó állapotban van, miért dobnánk ki. De a mozgásérzékelőkkel is gyakran ez a helyzet, amennyiben ellátja a jelzést, és megfelelően jelez, nem érdemes kidobni, nem nagy tételek, de hamar felkúszhat a rendszer felújítási ára, ha indokolatlanul cserélgetünk.
A LEGFONTOSABB KÉRDÉSEK
Néhány kérdés, amire szeretnék válaszolni, és gyakran elhangzik, a kábelezést nem kell cserélni feltétlenül, amennyiben nem sérültek, szakadtak, csak nagyon indokolt esetben, minden kódot a megrendelő rendelkezésére bocsájtunk, sokszor találkozunk a mesterkód, telepítői kód hiányával, emiatt szintén felesleges költségbe verik magukat a tulajdonosok, mi minden kódot megadunk, így ha esetleg nem minket hívna újra a megrendelő (bár ezt nem tudom elképzelni), akkor nyugodtan más is hozzáférhet, kifizette a rendszert, így minden kód az övé.